|
|
|
Kosztolányi Dezső idézetek
S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorba ölt -
kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten-ember. |
 |
 |
 |
|
Nem hagylak el sohasem te legelső
asszony a földön, a gyermeked itt van,
hogy védjen örökre és az időn túl
fölrakja fejedre fényes koszorúdat. |
|
|
 |
|
|
Láttátok-e arcát és kék szeme tündér-
fényét a sötétbe, ha rémeket űzve
hozzám suhogott a gyermekszoba mélyén,
s ágyamra hajolva körülötte csönd lett,
fény lett körülötte? |
|
|
 |
|
|
De azt akarom, tisztán és fehéren,
legyetek vígak és bársonyba-járók,
a kezetekben egy nagy arany-érem,
s hódítsátok meg az egész világot. |
|
|
|
|
|
Este a kertben nézem az eget,
a fákat, a lombot
S kérdem magamtól, miért nem érti
gyümölcs a törzset? |
|
|
 |
|
|
Mily gyorsan távolodsz a nagy időben
tõlem, fiam.
Már idegesen kelsz föl az ebédtől,
eltünsz, szaladsz.
Ujságot olvassz, amikor beszélek,
kurtán felelsz.
Barátaiddal vagy. Üres a szobád.
Üres a lelkem. |
|
|
|
|
|
Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel. |
|
|
|
|
|
| Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (...) Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. |
|
|
|
|
|
|
|
|
idézetek
