|
|
|
Ady Endre idézetek
Adjő, bús furcsaságok éve,
Egypár reménynek újra fuccs,
Gyermekcipő kell a világnak,
Idétlen bocskor vagy papucs. |
 |
 |
 |
|
Adjő, bús furcsaságok éve...
Nem történt semmi új dolog,
A Föld sem rosszabb, sem jobb nem lett,
Ő úgy, ahogy tud, úgy forog. |
|
|
 |
|
|
Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat. |
|
|
|
|
|
Amikor megszólal az orgona zenéje
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze
Szeretni akarlak, megtartani mindörökre. |
|
|
 |
|
|
Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
Melyet vissza soha nem kérek
Szeress egy életen át, úgy, mint én téged
Akkor is ha megöregszünk
És akkor is, ha már nem élek. |
|
|
|
|
|
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk. |
|
|
 |
|
|
Hiszem, hogy egymást szeretve,
egymást megértve, könnyebb lesz élni,
s bármi sors állna is elénkbe,
a boldogságot el fogjuk érni. |
|
|
 |
|
|
Nagyon szép kis társaság volt.
Egyik léhább, mint a másik.
Átgondolok minden órát
A keserű búcsuzásig... |
|
|
|
|
|
Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák. |
|
|
 |
|
|
|
|
|
idézetek
